Szia!
Hogy mit kell rólam tudni? Röviden? 🙂
Elég nehéz feladat, de igyekszem összefoglalni.
Sokan Anettnek hívnak, barátaim Nettinek becéznek, ebből alakult ki a honlapom neve is.
A történetem ott kezdődik talán, amire legkisebb koromból emlékszem, hiszen minden hozzájárult, hogy most az lettem, aki vagyok és azzal foglalkozhatok, ami igazán érdekel.
Óvodában azt gondoltam, tanítani szeretnék. Így tehát tanítottam a játékaimat, ahogy szüleim tanítottak engem. Az egész életemben jelen volt ez az érzés, így követtem ezt és tanulmányaimat is eszerint választottam. 16 év szorgalmas tanulás után tanító néni lettem, matematika műveltség területtel. Imádtam az iskola minden percét, mind emellett mivel életünk végéig tanulunk, a tanítványaimnak is ezt a hozzáállást próbálom átadni. Igazából csak magamat adom naponta és a kis tapasztalataimat mesélem el nekik. Csak remélni tudom, hogy lesz számukra megfontolandó dolog. A későbbiekben a Blogok témái között találtok majd hosszabb-rövidebb sztorikat a pedagógus világomból.
Lássuk csak mi jellemez még engem. Az, hogy mit gondolok magamról, már nehezebb kérdés, de nem lennék tipikus Netti, ha nem a bonyolult dolgokat választom. Tehát pár pozitív tulajdonság, ami segít kialakítani benned, ki is lehetek én.
Imádok énekelni mióta az a bizonyos tojáshéj elhagyta a helyét, de erre itt nem lenne elég hely elmesélni, ha érdekel, szívesen írok/osztok meg élményeket. 🙂
Kreatív vagyok és sokszínű, ebben biztos vagyok. Nem véletlenül választottam a webdesign tanfolyamot, hiszen itt határ a csillagos ég. Kézügyességem sok mindenben megmutatkozik, amikből pár darabot a Kreatív hobbim közt láthattok. Mosolygós és nyitott másokkal szemben, szívesen beszélgetek szinte mindenről. (Itt a “szinte” kifejezés azért rejt magában néhány tabu témát.) A toleráns és megértő szavak is illenek rám, sőt sokszor talán jobban, mint kellene. Segítőkészségem határtalan, nehezen mondok nemet, bár abszolút jó tanítványa vagyok az életnek, így szépen haladok az aranyközépút felé. Maximalizmus magas fokát képviselem a precízséggel egyetemben. Amíg nem lesz tökéletes a rám bízott feladat, nincs megállás. Azt gondolom mindenre képes lehetek kellő idő, tanulás és tapasztalat után. A világ nyitva mindenki előtt, szóval fel ne add az álmaidat!
Ha már tömörséget ígértem az elején, lehet elég ennyi elsőre, persze nem áll meg az ismerkedés, megtalálsz több helyen, keress bátran! 🙂
Szép napot!